Gemzsei Óvoda, Konyha és Mini Bölcsőde
4567, Gemzse, Kossuth utca 73.
Kapcsolattartó
Nagy Lívia
Intézményvezető
36703147125
nagylivia333@gmail.com
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
ADATOK
Korosztály: 3-7 éves
Létszám: 34
Legszívszorítóbb történet: A külterületen élő családok egyikénél tapasztaltuk ezt az esetet ami számunkra nagyon megdöbbentő volt. A gyermek családjában 10 gyermeket nevelnek, akik közül egy nyitott gerinccel született 13 évvel ezelőtt. Nagyon rossz anyagi körülmények között élnek, a lakásban a legszükségesebb berendezési tárgyak vannak (szék, ágy, asztal). Az édesapa vesebeteg, így a család jövedelmét még alkalmi munkával sem tudja kiegészíteni. A gyermekek a 3. életévüket betöltve rögtön óvodába jártak. A legkisebb az óvodába lépéskor a következő kijelentést tette, amit idézni szeretnék : " Nekem még soha nem volt és nem is láttam ennyi játékot, nem ettem én még ilyen finomat és soha nem volt még ilyen jó szagú takaróm, ami itt van!" Miután egy alkalommal átöltöztettük a kislányt, mert bőrig ázva érkezett az óvodába, a következőket mondta: " Nektek honnan van ennyi szép és jó szagú és puha ruhátok ? Mert nekünk otthon ilyen nincsen, és mondjátok már meg anyukámnak, hogy hol vettétek én megmondom neki, hogy vegyen nekem is ilyet, ha majd lesz pénze."
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
NINCSLISTA
jó minőségű gyermek ruhák, 8 hónapostól 7 éves korig - kosarak, játéktárolók, kancsó (10 db az óvodának, 3 db a bölcsődének), pohár (42 db az óvodának és 10 db a bölcsődének), tányér (42 db az óvodának, 10 db a bölcsődének, lapos+mély) - asztalterítő (10 db az óvodának, 5 db a bölcsődének) - gyermek kéztörlő (42 db az óvodának, 10 db a bölcsődének) - játszó szőnyeg (csoportonként 1-1 az óvodának és 1 db a bölcsődének) - fejlesztő játékok 3-6 éves korosztálynak az óvodába és 0-3 éveseknek a bölcsődébe - labdák, homokozó játékok, udvari játékeszközök - ragasztó, színes ceruza, zsírkréta, olló, vizuális tevékenységhez szükséges eszközök, 2db falióra az óvodának és 1 db a bölcsődének - irattartó dobozok, tűzőgép - mosó-, tisztító-, fertőtlenítő szerek - lamináló gép fóliával,
KÖRNYEZET
Az óvoda épülete az '50-es években épült, nem óvoda céljára. Az épület mára teljesen elavult, erősen felújításra szorul (palatető, régi nyílászáró). Több helyen beázik, a vakolat máladozik. Jelenleg 1 db mosdóhelyiség áll a gyerekek rendelkezésére (3 db mosdókagyló és 3 db gyerek wc van a 40 gyereknek). Az óvoda nagyon szeretné a jövőben egy modern, óvodai céloknak megfelelő környezetben nevelni a gemzsei gyermekeket. Főzőkonyha nem működik, az iskola konyhájában főznek és közmunkások viszik az ételt óvodába. Az óvoda a község 3-6 éves korú gyermekeinek egy szociális ellátó intézménye. Az óvoda 10 órát van nyitva, sok gyerek, csak itt étkezik. A legtöbb gyereket az iskolás testvér hozza az óvodába sokszor már reggel 7 órára és iskola után viszi haza átlag 1,5 - 2 km-re lévő otthonukba gyalogosan. Jelenleg udvari játékaink nincsenek, mivel 2019-es vihar tönkretette őket és elszállításra kerültek. Így az óvodánk udvara üres.
CSAPATUNK
Szakembereink:1 intézményvezető, 2 óvodapedagógus, 2 dajka, 3 kisgyermek nevelő 2 közcélú kisegítő.
A MINDENNAPOK
Reggel 7 órától gyülekezési idő van az óvodában és a bölcsődében. A külterületről elég korán érkeznek a gyermekek. Már 9 órakor tízóraiztatjuk őket, hiszen éhesen jönnek mindkét intézményekbe. Az óvodában 10 órától játékos kezdeményezések keretében készítjük fel őket az iskolára, hiszen a szülők körülményei nem adottak ahhoz, hogy fejleszteni tudják gyermekeiket. A bölcsődében szintén játékos keretek között igyekszünk fejleszteni és korának megfelelő ellátásban részesíteni a kicsiket. Délben mind a két intézményben ebédeltetés folyik, melyet a csendes pihenő követ 13 órától. A délutáni pihenő után uzsonna, majd ezt követően szabad játék, egyéni fejlesztés levegőzés és hazamenetel.
SZÜLŐK
A gyermekek 90% -a hátrányos , illetve halmozottan hátrányos helyzetű roma családokból származik. A gyermekek nagy része a 2 km-re lévő külterületről gyalog jár az óvodába. A gyermekek több gyerekes családokból kerülnek hozzánk, nem ritka a 6-8 gyermek egy családban. A családok megélhetési forrása az idénymunka, a gyes, szociális segély és a közmunka.
TEHETSÉGEINK ÉS AMIRE BÜSZKÉK VAGYUNK
Mivel a gyerekek nagy része roma , így a zenéhez és a tánchoz különös tehetségük van. Mi erre építünk az óvodában , így a műsorainkat ennek tükrében szervezzük. A családi háttér miatt a szülők nem tehetik meg azt, hogy gyermeküket ezeken a területeken fejleszteni tudják , így iskolás korra ezek a gyermekek elkallódnak.
2021. karácsonyán a Baptista Szeretet Szolgálattól sdoboz adományt kaptunk, amelyet karácsony előtt kiosztottunk a gyermekeknek. A felnőtteket is megdöbbentette a gyermekek és a szülők arcáról sugárzó öröm, hiszen a gyermekek többsége csak ezt az ajándékot kapta karácsonyra.